Díjazott írások




A sivatag kölykei
hideg lábnyomok maradtak csupán
az életen át tartó forróságban
ahol megtörik minden
ember által ismert
igazság.
 
az egykoron ismert tudás megszűnik
és átadja a helyet a forró homoktengernek
ahol semmi nem jelent semmit
és semminek nem akarnak jelentést tulajdonítani
többé.
 
a félelem homokviharába burkolózva vártalak
de te nem jöttél, oázisodban maradtál
és féltél kilépni az ismeretlenbe
ahova csak ketten mehettünk
volna.
 
miért nem szökkentél át a ismeretlenség dűnéjén
és miért nem fogtad a kezem a vadászat izgalmába
burkolózó kegyetlenségben?
csak te tudhatod, de nem árulod el nekem
az igazat.
 
emlékszem amikor még két pár lábnyom ragyogott
a nyugalomba vezető ösvényen,
de amit most látok a hátam mögé nézve,
az nem más mint a magányosság
csapása.
 
telt-múlt az idő, és én magam sanyargatva haladtam tovább
egészen addig a pillanatig, amíg fel nem eszméltem;
a hátam mögötti lábnyom sincs egyedül,
hisz a jobb és a bal követi egymást az édes
végtelenségbe.
 
nem vagyok egyedül tehát,
és te sem leszel soha,
mert egymás emlékeit hordozzuk
fájó sebként szívünk katlanjaiban amíg világ
a világ.
 
nincs okom keseregni,
és tudom, hogy te sose voltál szomorú,
tárd ki lelked annak akit befogadnál
de engem ne várj vissza, a sivatag gyermeke
lettem.
 
a homokban nincs bánat,
a homokban nincs megbánás,
a homokban nincs keserűség
a homokban nincs más, csupán
áldás.
 
isten-teremtett tisztaságod mosd le most
a homok forró szenny-köpönyegébe takarva
és ne reméld, hogy a megtisztulást újra képes leszel
elnyerni a szilánk-homoktól, mert ő társad nem lesz,
úgy ahogy én sem,
soha többé.
 
                      Miklós Norbert
 

1/A
Lassan a hóban
semmi se moccan
bíborszín tóban
őrlángja lobban
valaki csorba
lusta szerelmének
 
rángva ereszti
vissza a téli
szorongó fényit
repedt tükör éri
langy módon kéri
őszi szerelmének
 
 
évszakos kedved
intő szerelmed
megszolgált lelked
most beléreszket
's rángva megremeghet
végső szerelmének
 
              Rónai Sára
 
Szabadság
 
Hát, hogy is szólhatna rólam
Mikor a világban annyi, de annyi dolog van,
Hogy felsorolni is egy életen át tartana,
De ami a legjobban hiányzik az a szabadság akarata
Persze keressük nikotinban, bélyegekben, szintetikában
,alkoholban, vannak, akik elmerülnek a számmisztikában
Sokan remélik, hogy a kulcs hinni egy istent
,(ha még él egyáltalán)
 Elég hozzá csak kicsit tépelődni itt lent
„Van szabadság a halál után”
 
Lusta rabszolgaságunk betegsége kényelem
Stressz és Szorongás zsonglőrködik velünk végtelen
Erőlködve vonaglunk piciny-csodát kutatva
Bár ideálunk monopólium; az internet uralja
 
Szabadság kulcsát talán lenyeltük mind régen
Rabok vagyunk s egyben börtönőrök; skizofrén a patthelyzet
A föld nem pesszimista csak életszeretete harc edzett
 
Laptop fejét lehajtva fénye meg-meg lobban
Fél, hogy alkotó babrálva dühe benne robban
Benne tudást koppantva ejti
Már csak üresség az, ami roncsait rejti
 
Önzés titkot suttog fülünkbe: El ne mond senkinek!
Ez örömhír? Ez repedt féligazság? Ezek szorongó álmok?
Pszichológus közben agyunkban tűnődni próbál
Édes szabadságom csak nem reám untál?
 
                                                    Dohány Dominik

…Egyedül…
 
Bíbor sötétségből befele
Némán tűnődve, haladni
…Beugrani a rengetegbe
Piciny csodát várva várok
Csönd… és Egyedül…
…Megszólalt…
Most lehunyt szemekkel
…Erőlködve…
Őt és téged babrálni
Elmondok mindent, míg képes vagyok rá!
És köszönj meg mindent!
…Voltaképp mindent…
Azt is, hogy lobban a fény…
Azt is, hogy melletted állhatott Ő!
Szelíd kezemben tartva súlyos pajzsot
Nézek le rád…
…És így szólók…
Nem vagy Egyedül…
…Majd belereszket…
Mert te csak egy lélegző húsdarab vagy…
Magát tűrő füves kietlenben látva.
…Ahogy látsz…
Színes pompák…
…Végre együtt… és most a mindent…
New York, Párizs, Milánó
…És igazad lett… te szóltál…
Furcsa hangok, fenyőillat, hóvihar
S ismét csöndben őzike lépésekben a bíborba…
…Külön…
…S ismét Egyedül…
                                            
 
 
Világnézet
 
Mindenkinek elmondom, mit érzek én legbelül,
Mi az, mi a lelkem mélyéről minden nap felkerül
A felszínre, hogy őszintén tudjak szólni hozzátok,
Hogy lássátok, engem semmi sem korlátoz.
 
Csupán egy titkot féltek, mi ha kiderülne rólam,
Nem mondanék mást, csak ennyit: Én szóltam!
Nem akarom, hogy tudjátok, nekem mi a véleményem
A világról, mely kizárólag az agyam szüleménye.
 
Rajtam keresztül látni, senkinek sem élmény,
Mert gondolataim olyanok, mint egy végtelen térlép.
Hol sötétnek látom a szivárványt és az eget,
Mert a gondolatom a fényt, nélkülem tervezte meg.
 
Végezetül, ha mégis utánam szólnál,
Helyettem, a halál hangja szól már.
Vígan kacarászik, nem ismerve félelmet,
A kék madár szárnyán, talál magának védelmet.
 
                                                                  Kanyó Dominik
 
 
Csaló
Vágyom az igazra, mint szomjazó a vízre!
Közhelyeken kívül semmi nem áll kézre.
De ez még se oly nagy kérés, szeretném tudni
Kinek lehet ma még egyáltalán hinni?
NINCS SZABÁLY
NINCS HATÁR
NINCS AKADÁLY
CSALÁS
„Jöjjenek csak közelebb, ez mind csalás, ámítás
Ha nem húzom le magukat, rossz volt a számítás!
Eljátszom ma azt, hogy az vagyok, ki nem!”
Én meg ebben veszítettem el maradék hitem.
Százan és ezren teremtik meg azt a hamis képet
amivel - ahogy ma mondják - butítják a népet.
Persze nem kötelező többé mindet elhinni
De könnyebb, mint mindig másokat szidni.
ELVESZETT A SZABÁLY
NINCSEN TÖBBÉ HATÁR
MEGÁLLJ
CSALÁS
Én és végigcsaltam ezt a rövid verset,
De azért beletettem szívet is meg lelket.
Annyi rímet nem tudok, hogy befejezzem.
 
                                                      Rumi Anna Sára

Titok
Áldás vagy átok?  Elviselhető vagy olyan mértékű teher, ami az egész napokat kínszenvedéssé teszi?
Lehet egy titok egy kis apróság, amin, a legelején nevetsz kislányosan, de a végére felemészt és teljesen elpusztít.
Legyen szó a kislányról, aki cukrot lop vagy a tinédzserről, aki cigarettákat szív el egymás után.
Mindenkinek meg van a saját kis mocskos titka.
Ha jól odafigyelünk, észrevehetjük őket.
 
A kamaszlányt, aki a villamoson lesüti a szemét és a hasához nyúl minduntalan, remélvén, hogy a tini mamikban nem kell majd szerepelnie.
A férfit, aki egy állásinterjún húzogatja ingét minél lejjebb, hogy lehetséges munkaadója ne tudja meg tinédzseri önpusztítását.
Az anya, aki korán reggel felkel és a parókáját addig igazgatja, hogy igazinak tűnjön, és gyerekeinek ne kelljen rettegésben élniük.
 
Titok? Fullasztó, elviselhetetlen, nehézség, súly, könyörtelen, kiborító.
Egyedül elviselni téboly, mással megosztani örültség.
Amennyi a titkod annyira vagy megfosztva a szabadságodtól
 
                                                                         Vida Borbála
 Régen felmásztam...
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, apámnak úgy árultam el
onnan minden szép, pedig, csak a kiabálás nem hallatszott fel
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, megcsókolgatni a lepedő-eget,
És ha egyszer elszakadt volna, összevarrni az ilyesmit, sohasem lehet
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, és le akartam ugrani róla
nem azért mert fájt nekem, sőt jobban esett volna
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, mert ő volt a társam, mikor senki más
Talán mindig is furcsa kislány voltam, de nem voltam gyárilag hibás
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, mert hiányzott nekem,
már nem ugráltam annyit az öreg részeken
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, hogy a gyerek is lássa mennyire jó
Ő csókolta a varrhatatlan kéket, a felhőtakarót
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, mostmár nem lehet
Kihívták miatta a kertrendészetet
 
 
Régen felmásztam a cseresznyefára, most, álomillatú
ágakat égetek
 
                                                      Nyári Luca
 
Szinek
Fogd meg a kezem! Ne higgy nekik!
A macskák hazugok és színesek.
Én is kétszínű vagyok, hazudok. De fogd meg a kezem! Mi is pipázunk majd a kék éjszakákon.
 
                                         Csokási Dorottya
 
2015. november 4., szerda
 
Pakolás, pakolás, mindjárt jön a Mikulááááás
 
Kedd délután már előre boldog voltam, hiszen akkor már csak egy szerda választott el engem kemény egy hónapnyi sulimentes naptól, és még az sem szeghette kedvem, hogy azt cserediákként töltöm Németországban, a kb. három szavas némettudásommal... Akkor még azt hittem hogy olyan nagyon jó lesz nekem, mert hát addig sincs suli, meg tanulás, meg ilyenek.
Szerdán is boldogkodtam még ez okból kifolyólag, mígnem rájöttem, hogy az mind szép és jó, hogy csereprogram, meg minden, de mégiscsak egy teljes hónap, és nem ártana elkezdeni pakolászni. Akkor találkoztam a pakolás első számú problémájával, miszerint pakolni valamibe kell...
 
Neki is láttam felkutatni valami bőröndféleséget, hogy ha már ilyen este tíz körül eszembe jutott. Nehéz és fáradalmas kutatás után végül kettőt találtam. Egy picurka feketét, meg egy cuki, pink, csillogósat, amiről épp hogy csak néhány mesefigura hiányzott a teljes összképhez.
Én már nagylánynak gondoltam magam, így hát rögtön kiválasztottam a feketét, mivel szerintem én már kicsit kinőttem a disney hercegnős stílusú cuccokból. Úgy döntöttem, hogy ha beledöglök is, bele fogok férni a feketébe. Mármint, jó esetben nem én, hanem a cuccaim, de végső esetben egy saját magam bepakolását sem tartottam rossz ötletnek, úgy még úgysem utaztam... El is kezdtem a töltögetését, amikor is kb 5 perc alatt fullra teli lett. Pedig addig meg csak a cserediákomnak és családjának szánt ajándékok voltak benne. Én igazán próbáltam kedvesen elmagyarázni neki, hogy ne csinálja ezt velem, meg hogy szükségem van rá, és hogy ne hagyjon cserben, nehogy egész csereprogram alatt mindenki Barbie-nak hívjon a kis cuki pink tatyóm miatt, de hajthatatlan volt. Úgy döntött, hogy csatlakozik azoknak a tárgyaknak a csoportjához, akik nem szeretnek engem, és amit valószínűleg a harcias esernyőm alapított ellenem. Eme döntését úgy erősítette meg, hogy amikor megpróbáltam felemelni, fogta magát és szétesett. Kiesett a kereke, és még a fogója is letörött.
Megállapítottam, hogy egyel több lett az ellenem-szegülő tárgyakból, majd elkezdtem barátkozni a kis csilivili pink gyönyörűséggel. Kedvesen bemutatkoztam neki, elmondtam hogy mit szeretnék tőle, nehogy ő is besértődjön rám, mint a fekete. Vártam a válaszát, hogy mit szól hozzá, közben körbejártam, megnéztem a kerekeit, hogy neki is kiesik-e.
Nem esett ki.
 
                                                                       Bejegyezte: Móra Anna